MERLE Mária (szerk.): Stúdió Kávéház

Stúdió Kávéház
A múlt század kilencvenes éveinek elején a Kossuth rádió Szülőföldünk adásában rendszeresen visszatért egy „kávéházi hangulatot árasztó” műsor. Írók, kritikusok, irodalomtörténészek, szerkesztők beszélgettek az erdélyi magyar kultúra hagyományairól, jelenségeiről, kiemelkedő személyiségeiről, nélkülözhetetlen intézményeiről. A műsor jellegzetes és találó nevet kapott: Stúdió Kávéház. Nem sommás és végleges ítéleteket mondtak a „rádiós kávéház” vendégei, hanem személyes, olykor óvatosan, olykor szenvedélyesen megfogalmazott véleményeket. Emlékeket idéztek, titkokra derítettek fényt, reményeket fogalmaztak meg, és hiányokat jeleztek: mi mindenről kellene még beszélni… A Stúdió Kávéházban elhangzottak örökre eltűntek volna az éterben, ha a műsor szerkesztője, Merle Mária nem őrzi meg a rögzített hanganyagot. Ennek írott és szerkesztett változatát tartja kezében az olvasó, de most „a kávéház falára” fotók, rajzok, dokumentumok kerültek, hogy érzékletesen utaljanak arra a szellemi világra, amelyet hívei a kávéscsészék és mikrofonok fölé idéztek. „Végül is azt jelképezi számomra ez a beszélgetés-sorozat, hogy a valóságos mellett létezik egy szellemi Erdély is. A bennünk élő, amelyet érdemes átörökíteni az utánunk jövő nemzedékekre” – vallja a Stúdió Kávéház egyik résztvevője. 
ISBN: 9789639957152
Oldalszám: 112 oldal
Ára: 1470 Ft.
Kötés: fûzött
Megrendelem

Előző Könyv
kategória
Következő Könyv